Rólunk

dotty
dotty
Ujszászi Dorottya, 2002-ben Nívó-díjjal végzett táncművész, sokrétű tudását a kortárs tánc, kontakt improvizáció és salsa ötvözetéből alkotott CONSLA© műfajában összegzi,  melynek kutatásán, fejlesztésén 2010 óta dolgozik.
Projekt társulata, a dot.Consla, 2013 óta szabadúszó táncművészekkel dolgozik együtt. A társulati munkában, a kötött partnering alapú koreográfiák mellett az improvizáció is fontos szerepet kap. Az együttalkotás a munkafolyamat fontos része.
“Koreográfus és táncosként is izgalmasnak találom a személyiségek kibontakoztatását, hiszem, hogy a táncművészek a saját mozdulataikon keresztül tudják a legmélyebben kifejezni pillanatnyi érzéseiket, gondolataikat. Úgy érzem, mindannyiunknak fontos ez a szabadság.”
A társulati repertoár darabjai kötetlenül merítenek a salsa, kontakt tánc és a kortárs tánc elemeiből és olyan aktuális témákkal foglalkoznak, amelyek az emberi kapcsolatok pszichológiája körül forognak.

BLOG

Recent Posts